Schmidt, a Rocker
Elhanyagoltam a blogot, mert túl sok dolog nem történt, fényképet nem készítettem, tanulgattam, és buliztam is. Mint tegnap, ahol Schmidt úr (aki egy 45 év körüli, nagyhasú, igen képzett koordinátor az iskolában) úgy berúgott, hogy alig tudott állni a lábán, és mindig csak annyit tudott mondani, hogy nagyon jó ez a szám, de tegyek be valami reggeat – egész este reggea szólt… Itta a vodkát rendesen, meg is lepődtem, mert azt hittem, hogy ő valamiféle konszolidált egyetemi arc, bár a welcome partin már kezdtem sejteni, hogy tévedtem. A loungeroomban leválasztott konyha volt a kis buliszoba (minden bulin van egy sarok, amelyik a leghangosabb, ahol állandóan cserélődnek, legtöbbet isznak és dohányoznak az emberek), Harald ideje nagy részét ott töltötte, folyamatosan cigizett, beszélt és nevetett.
Szóval tegnap sem volt ez másképp, bár tegnap inkább ivott és cigizett, beszélt is, de kevesebbet… Sokszor megtörtént, hogy tökéletesen belemerült a gondolataiba, tekintetén látni lehetett, hogy olyan helyeken jár, ami sok ember számára nem csak elérhetetlen, de elékpzelhetetlen is. Zurab (egy másik, fiatalabb koordinátor) az este elején mindenképp be akarta nekem bizonyítani, hogy olyan vodkát tart a kezében, ami A tiszta vodka. Mert xy-szor átmossák, tisztítják, mittomén. Aztán megkóstoltatta velem, tényleg jó volt (a többihez képest), még szürcsölgetni is lehetett, de egy elég volt belőle bőven. Négyig maradtunk, elég kevesen voltunk, a buli második felét egy japán sráccal dumáltam végig, akivel jól megtárgyaltuk Takeshi Kitano filmjeit, Dj Honda és Dj Krush lemezeit, valamint ígéretett tett, hogy mutat japán reggeat (nem hittem el hogy van olyan), és hogy főz nekem japán kaját (nem sushit).
Ma elmentem uszodába Vladdal, aki komolyan szokott úszni, de gyorsan meggyőztem, hogy hétvégén fölösleges megeröltetnie magát, ezért inkább pancsoltunk. Nekifutottam a partól, hogy a víz tetején úszó valamire ráugorjak, és végigszörfözzem a medencét, de még a parton kicsúszott a lábam, és elestem. De utána többször sikerült. Csináltunk még békás vízpumpálást egy megagumiúszóval (kb 3 m átmérővel), aztán bevettük a játékba a helyi 8 éves gyerekeket. Az eredmény egy visszahajlott köröm, fájó térd és könyök.
Ma éjszaka elindulok Budapest felé, 11 órás út áll előttem. Ha visszérkezem, jelentkezem.
Take care
Johnny
About this entry
You’re currently reading “Schmidt, a Rocker,” an entry on FL20070927-
- Published:
- October 20, 2007 / 18:35
- Category:
- non sence
- Tags:
- harald schmidt, miaf.s.tiszolfúj, uszoda, zsombi

1 Comment
Jump to comment form | comments rss [?] | trackback uri [?]