Gyakornok

Zs eldőlt mint egy dominó és úgy tűnik nem is áll fel egykönnyen. Addig is egy új gyakornokot szeretnék bemutatni a szerkesztőségben. Elsősorban francia nyelvű cikkeket publikált eddig, de most visszavált anyanyelvére, a magyarra. Első írása cenzúrázatlan és vágatlan formában kerül kiadásra, reméljük nem csak nálunk arat nagy sikert.

Lichtenstein

Először is szeretném megköszönni a szívélyes vendéglátást, melyben részesültem rövid de tartalmas és legfőképpen tanulságos látogatásom alatt. Hazajövetelemkor viszont első dolgom volt, hogy létrehozzam Lichtensteini magyar diákokért alapítványom, amely számlaszámra várom a blogolvasók adójának 1 %-os és más nagyobb összegű adományát a Rajnavölgyébe szakadt honfitársaink megsegítésére és taníttatására. Ugyanis szegények nem a Herceg palotájában kaptak szobát, hanem egy balatoni strandokon is jellemző fatákolmányban laknak, egy konténerben. Melynek ablakai alig nyithatók, viszont zárhatók. Ipari hűtőgép mellett található a szobájuk, el sem téveszthető, ha az ember a tákolmányban keresné őket. A hűtőszekrény, mely nagyobb, mint maga a szobaajtójuk minden egyéb hangfoszlányt elnyom, már jelenlétével is. Más konyhai eszköz csak azért nem nyomja el, mert nincs is. A nem működő vízforraló, a 15 éves mikrohullámú sütő csak újkorukban lehettek üzemképesek, mára Áron és Zsombor, ha megéhezik, akkor a feldkirchi kebabosnál találhat némi harapnivalót, a konyha nem alkalmas egyszerűbb ételek elkészítésére sem. Amire így is csak Zsombor hajlandó, amikor szalontüdős sertésbőr és sertés szívből készült darálthús konzervből próbál valami ehetőt előállítani. ILyen körülmények, valamint fekhelyem alkalmatlansága ösztönzött arra, hogy alapítványt hozzak létre, hogy legalább az alapvető életkörülményeiken így tudjak segíteni.
Ennek ellenére vidámnak és lakótársaikkal toleránsaknak láttam őket. A nemzetközi lakóközösség, ahol élnek eszembejuttat néhány hidegháborús menekülttábor hangulatát. A cseh disszidensek közül akad olyan tehetség, aki egyszerre több nyelven is beszél egy mondaton belül, ez megkönnyíti elsősorban Zsombor kommunikációját a szláv testvérországbeliekkel. Alapvetően jó a hangulat, amit egy lakóközösségi tisztasági szabályzat alapoz. Ezt egy német nációjú egyén felügyeli az elképzeltnél is alaposabban. Így a lakályos konténer felülmúlja sok más hasonló menekülttábor tisztaságát.
A lakóház az országúton található, alsó-Vaduzban. Lehetetlen eltéveszteni. Az összes országos jelentőségű busz megáll a háztól mindössze 3 méterre, ami ottani viszonylatban nem kevés. Azonban a buszok nem tartják a menetidőt, ami csak azzal magarázható, hogy a főleg csúcsidőben a felső-Vaduzi tehenek akkor keresztezik az országutat a legelőre, vagy a legelőről menet. Amerre a szem ellát Lichtensteinben tehénbe ütközik, vagy ha mindezt este teszi, annak jellegzetes illata járja be minde felső, mind alsó Vaduz utcáit. Tudni kell, hogy a lakosság nagyobb hányada kapcsolódik a szarvasmarhatartás igen jövedelmező tevékenységéhez, némely luxusvilla hátsóudvarán is megtaláljuk a tehenek istállóját.
Az egyetem előtti parkban is, a diákok etetik a már-már szent állatot. Nem tesz másként az eddig ilyen állatot közelről még nem látott két magyar honfitársunk sem. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a nagyszámú szarvasmarha állomány miatt van számtalan bank és bankfiók, nos azért ez nem így van. De hangulatos szórakozóhelyért már tényleg el kell hagyni a hercegséget.
Lichtensteinben az emberek, az előbbi ok miatt is véleményem szerint kisigényűek, és sajnos ez is hatással van a disszidált két magyar diákra. Lassan az is zavarja őket, hogy kint mindenki mosolyog, gondtalan és boldog. Miközben nekik problémák lavináival kell nap mint nap megküzdeniük.
A legjobban viszont az szúrt szemet a jódli hazájában, hogy érthetelen nyelvük mellé nem igen tanulnak más, használható nyelvet. A franciára gondolok. Még az sem képes beszélni franciául, aki azt mondja, hogy tanult. Egy ilyen országban spanyolul tanulni több, mint felelőtlenséget jelent.
De ha jól folytatják értelmes eszű diákjaink pályafutásukat a tehenek világában, akkor a magyar lehet a második beszélt nyelv a 3 km2-es birodalomban. Jó uton járnak, többen értették az “egészségedre” szót az egész országban, mint azt hogy, “santé” például. a bonjour-ról már nem is beszélve…
De ne felejtsük el, hogy a Lichtensteini magyar diákokért alapítvány értük van, és határozott szándékában áll az ő megsegítésük. Az első befolyó összegből például kenyeret és tejet vennék Nekik, hiszen talán erre van a legnagyobb szükségük. Összes ösztöndjuk búzasörre és egyéb alapvető élelmiszerre megy el, nem futja már kenyérre. Ottlétem alatt egyszer nem volt kenyér az asztalon.
Ami viszont fillérekbe kerül Nekik: az a helyi busz. Magyar nyugdíjasok megirigyelnék őket, midnennap buszoznak, kirándulnak felső-vaduzi gazdag nyugdíjasokkal kirándulni, és ámultam, hogy csak “hoj”-jal köszöntik egymást, hihetetlen milyen kapcsolatok születnek a lichtenstein-i buszon. Szinte már Áronnak adják át a helyet a mozgékony, fiatalabb nyugdíjaskategória, a kilencvenévesek. Volt szerencsém egy ilyen buszos utazáshoz, fel lichtenstein csúcsaira a 21-es busszal. Mindössze 30 perc a városközponttól, de mintha tanyára érkezne az ember. Hihetetlen szép, havas táj, ott készült az a pár kép ott, Malbunban. Gyönyörű volt az út is a hely is. de ők ehelyett egy konténerben laknak. az országúton. A szívem szorul meg minden alkalommal, ha Rájuk gondolok. Kérek mindenkit támogassa az alapítványt, hogy a jobb sorsra érdemes diákok élhető körülmények között lakhassanak, legyen mit enniük.

Köszönettel Benoit.

Még a mi szemünk is majd könnybe lábadt ilyen sanyarú sorsok hallatán…

ui: egy apró nyelvtani helyesbítést kell közzétennünk. A liechtensteini németben a “hoi” kifejezés i betűvel írandó. A szerkesztőség e kis malőr fölött szemet hunyt. Mégis csak francia gyökereket hozott a szerző Úr…